Hollókő Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP_Plusz) keretében „Belterületi útfejlesztés Hollókő településen” megvalósítására. A pályázat az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával, vissza nem térítendő támogatással valósult meg, 62,7 millió forintból. Jelen fejlesztés a településen található, önkormányzati tulajdonú lakóút felújítására irányult. Az útburkolat a Levél utcán megrongálódott itatott aszfaltmakadám, helyenként hengerelt javított aszfalt volt, hiányos vízelvezető rendszerrel. A meglévő, megrongálódott útburkolatra aszfalt kiegyenlítő és aszfalt kopóréteg került elhelyezésre. A vízelvezető rendszer hiányosságai javításra kerültek.
A megvalósítás helyszíne: 3176 Hollókő, Levél utca, 272 hrsz.
A Béke úton 50 méter hosszúságban került felújításra az útborkolat.
A projektben megvalósult a kötelező nyilvánosság biztosítása.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében a TOP_PLUSZ-1.2.3-21 kódszámú, „Belterületi közutak fejlesztése” című Felhívásból valósult meg. Hollókő Község Önkormányzata, mint Kedvezményezett 62,7 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Belterületi útfejlesztés Hollókő településen” című, TOP_PLUSZ-1.2.3-21-NG1-2022-00071 azonosító számú pályázaton, 100%-os támogatási intenzitás mellett. A megvalósítás tényleges befejezése 2024.03.20.
További információ kérhető:
Hollókő Község Önkormányzata
06-32-379-255


Korábban:
Belterületi útfejlesztés
Hollókő Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP_Plusz) keretében „Belterületi útfejlesztés Hollókő településen” megvalósítására. A pályázat az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával, vissza nem térítendő támogatással valósul meg, 62,7 millió forintból.Jelen fejlesztés a településen található, önkormányzati tulajdonú lakóút felújítására irányul. Az útburkolat a Levél utcán jelenleg megrongálódott itatott aszfaltmakadám, helyenként hengerelt aszfalt javítással. Vízelvezető rendszer hiányos. A meglévő, megrongálódott útburkolatra aszfalt kiegyenlítő és aszfalt kopóréteg kerül elhelyezésre. A megvalósítás helyszíne: 3176 Hollókő, Levél utca, 272 hrsz.A projektben megvalósul a kötelező nyilvánosság biztosítása.A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében a TOP_PLUSZ-1.2.3-21 kódszámú, „Belterületi közutak fejlesztése” című Felhívásból valósul meg. Hollókő Község Önkormányzata, mint Kedvezményezett 62,7 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Belterületi útfejlesztés Hollókő településen” című, TOP_PLUSZ-1.2.3-21-NG1-2022-00071 azonosító számú pályázaton, 100%-os támogatási intenzitás mellett. A megvalósítás tervezett befejezése 2025.06.30.
További információ kérhető:
Hollókő Község Önkormányzata
06-32-379-255


Comments